2010. augusztus 29.-én, vasárnap első alkalommal került lebonyolításra az
Újszászi Takarék Kupa, bajnokság előtti felkészülési torna, U11 korosztályos
labdarúgó csapatok számára Abonyban, a Labdarúgó Pályán. A rendezvényre a
díjakat az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet ajánlotta fel,
amiért ezúton is köszönetünket fejezzük ki. Sajnos a tervezett hat csapat
helyett csak öt jelent meg a kezdésnél (a Törteli KSK maradt távol), de a kései
nyári napsütésben így is sok jó mérkőzésen bizonyíthattak a gyerekek. Különösen
az Abonyi KID FC fiataljai voltak elemükben, sorra nyerve meg a mérkőzéseiket.
Lendületük végig kitartott, és meggyőző fölénnyel, a négy mérkőzésen lőtt 21
góllal, kapott gól nélkül hódították el a kupát. A díjakat Mészáros Zoltánné, a
Takarékszövetkezet Abonyi Fiókjának vezetője adta át. Külön köszönet a
játékvezetőként közreműködő Kosaras Mihály, Földi Imre és Rieger Ármin uraknak.
EREDMÉNYEK
|
M.sz. |
Mérkőző csapatok |
Eredmény |
|
1. |
1: Abonyi KID FC – 2: Albertirsa SE |
3 : 0 |
|
2. |
4: Lurkó Focimánia Szolnok – 5: Rákóczifalva SE |
0 : 4 |
|
3. |
4: Lurkó Focimánia Szolnok - 6: Szajol KLK |
3 : 1 |
|
4. |
5: Rákóczifalva SE - 6: Szajol KLK |
0 : 0 |
|
5. |
1: Abonyi KID FC - 4: Lurkó Focimánia Szolnok |
7 : 0 |
|
6. |
2: Albertirsa SE - 5: Rákóczifalva SE |
1 : 3 |
|
7. |
1: Abonyi KID FC – 5: Rákóczifalva SE |
3 : 0 |
|
8. |
1: Abonyi KID FC – 6: Szajol KLK |
8 : 0 |
|
9. |
2: Albertirsa SE – 4: Lurkó Focimánia Szolnok |
6 : 1 |
|
10. |
2: Albertirsa SE – 6: Szajol KLK |
4 : 3 |
|
Táblázat |
M |
GY |
D |
V |
LG-KG |
GA |
P |
|
Abonyi KID FC |
4 |
4 |
0 |
0 |
21 : 0 |
+21 |
12 |
|
Rákóczifalva SE |
4 |
2 |
1 |
1 |
7 : 4 |
+3 |
7 |
|
Albertirsa SE |
4 |
2 |
0 |
2 |
11 : 10 |
+1 |
6 |
|
Lurkó Focimánia Szolnok |
4 |
1 |
0 |
3 |
4 : 18 |
-14 |
3 |
|
Szajol KLK |
4 |
0 |
1 |
3 |
4 : 15 |
-11 |
1 |
Az Abonyi KID FC torna győztes Csapata:
Kállai Ádám(k) – Angyal Martin, Balogh Dominik, Csibrány Márk, Domokos Laca, Hegedűs Misi, Jónás Robi, Kállai Márk, Kállai Vendel, Kaló Bence, Kemenczés Janó(csk), Kovács Dani, Lendvai Zalán, Palcsó Viktor. Edző: Földi Tibor
Gratulálunk a Csapatnak a mutatott remek játékért, és minden csapattagnak a kitűnő hozzáállásért! Hajrá Abony!
2010. augusztus 29-én Újszászi Takarék Kupa – U11 korosztályos labdarúgó torna lesz 6 csapat részvételével, az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet támogatásával Abonyban, a Sportpályán. Kezdés 9 órakor. Várunk minden érdeklődőt szeretettel!
|
Résztvevők: |
|
1: Abonyi KID FC |
|
2: Albertirsa SE |
|
3: Törteli KSK |
|
4: Lurkó Focimánia Szolnok |
|
5: Rákóczifalva SE |
|
6: Szajol KLK |
Menetrend:
|
M.sz. |
Pálya |
Időpont |
Mérkőző csapatok |
Eredmény |
|
1. |
1 |
09:00 |
1: Abonyi KID FC – 2: Albertirsa SE |
: |
|
2. |
2 |
09:00 |
4: Lurkó Focimánia Szolnok – 5: Rákóczifalva SE |
: |
|
3. |
1 |
09:30 |
1: Abonyi KID FC - 3: Törteli KSK |
: |
|
4. |
2 |
09:30 |
4: Lurkó Focimánia Szolnok - 6: Szajol KLK |
: |
|
5. |
1 |
10:00 |
2: Albertirsa SE – 3: Törteli KSK |
: |
|
6. |
2 |
10:00 |
5: Rákóczifalva SE - 6: Szajol KLK |
: |
|
7. |
1 |
10:30 |
1: Abonyi KID FC - 4: Lurkó Focimánia Szolnok |
: |
|
8. |
1 |
11:00 |
2: Albertirsa SE - 5: Rákóczifalva SE |
: |
|
9. |
2 |
11:00 |
3: Törteli KSK – 6: Szajol KLK |
: |
|
10. |
1 |
11:30 |
1: Abonyi KID FC – 5: Rákóczifalva SE |
: |
|
11. |
2 |
11:30 |
3: Törteli KSK – 4: Lurkó Focimánia Szolnok |
: |
|
12. |
1 |
12:00 |
1: Abonyi KID FC – 6: Szajol KLK |
: |
|
13. |
2 |
12:00 |
2: Albertirsa SE – 4: Lurkó Focimánia Szolnok |
: |
|
14. |
1 |
12:30 |
3: Törteli KSK – 5: Rákóczifalva SE |
: |
|
15. |
2 |
12:30 |
2: Albertirsa SE – 6: Szajol KLK |
: |
Tápiószentmárton, 2010. május 29.
12 csapat alkotta rangos mezőnyben, gyönyörű környezetben szerepeltek Fiaink Tápiószentmártonban a hétvégén. Sérülések, egyéb elfoglaltságok miatt nem a megszokott kerettel vettük fel a küzdelmet az ellenfelekkel. Ennek ellenére az első mérkőzésen nagyszerű támadásokat sikerült vezetnünk, ami a magabiztos győzelmünket eredményezte. Sajnos a folytatásban elpártolt tőlünk a szerencse. Kissé tompán futballozott csapatunk, és két furcsa gól két vereséget eredményezett. A kieséses szakaszban az UTE csapata várt ránk, akik a klub nevéhez méltóan, nagy fölénnyel nyerték addigi mérkőzéseiket. A Mieink ezzel mit sem törődve, nagy elszántsággal vették fel velük a küzdelmet. Végig egyenrangú ellenfél voltunk, és esélyünk volt a továbbjutásra is. Sajnos a szerencse itt se velünk volt, így be kellett érnünk a torna V. helyével. Búsulni nincs idő, a tanulságokat le kell vonni, hiszen fontos feladatunk van még erre a szezonra. Június 17-től 20-ig Egerben szerepel az U11 a XVII. Rexroth Kupán. Így tekintve jó felkészülési állomás volt Csapatunknak ez a szombat.
A tornán szerepelt Csapat:
Kelemen Patrik (kapus) – Angyal Martin, Falusi Gergő, Heincz Joci, Kállai Ádám, Kállai Márk, Kemenczés Janó, Kiss Martin, Petrik Soma, Szávai Norbi, Vízner Erik. Edző: Földi Tibor
Csoportmérkőzések:
Abonyi KID FC – Délegyháza 3 : 0
Gólszerzőink: Kállai Márk, Heincz Joci, Szávai Norbi
Abonyi KID FC – Szolnoki MÁV FC 0 : 1
Abonyi KID FC – .Nagykáta SE 0 : 1
Abonyi KID FC – UTE 1 : 3
Gólszerzőnk: Heincz Joci
Tornán Csapatunk legjobbja Kelemen Patrik volt.
BESZÁMOLÓ AZ I. ABONYI „KID” KUPÁRÓL
Első alkalommal rendeztük meg Abonyban a KID KUPA U11 korosztályos labdarúgó tornát, amelyre a hazaiakkal együtt 16 csapat fogadta el meghívásunkat. Az időjárás nem állt mellénk, reggel 8:00 órakor szemerkélő esőben indult útjára a labda a Sportpályán kijelölt két játéktéren. A 9:30-kor tartott kis megnyitón Romhányiné Dr, Balogh Edit polgármester asszony köszöntötte a résztvevőket. Az eső egész délelőtt kitartott, de ez a csapatoknak egy kicsit se vette el a kedvét. Jó iramú, színvonalas mérkőzések követték egymást. A mérkőzések között a szolnoki Football World munkatársai különdíjakért dekázó versenyt rendeztek a játékosoknak, ami nagy sikert aratott. Aki viszont az eső elől próbált elbújni, az abonyi Bujdosó Tibor által kedvezményesen rendelkezésünkre bocsájtott, asztalokkal, padokkal berendezett sátorban megtehette azt. Az abonyi Innoven Közétkeztetési Kft. által kiszállított ebéd után négy selejtezőcsoport három-három továbbjutója már napsütésben kezdhette meg a középdöntőket, amik ha lehet, még magasabb színvonalat, még kiélezettebb küzdelmeket hoztak. Sokszor csak egy-egy gólon múlt, melyik négy csapat játszhat majd a döntőbe jutásért. Azoknál, viszont akik lemaradtak ennek lehetőségéről, megcsillantak a gyermekkönnyek is a szemekben… Így járt az Abonyi Csapat is, aki végig jól játszva, három győzelemmel, egy döntetlennel és egy, döntőnek bizonyuló vereséggel nem jutott a legjobb négy közé. Szerencsére a délután jött jó idő végig kitartott, így a torna végeredménye is szép napsütésben alakulhatott ki. Az eredményhirdetésen a trófeák mellé az ajándékokat a kecskeméti Robivill Kft, a szegedi Lazi Kiadó és Bálint Sándor Könyvesbolt, az Abonyi Vadaspark, a szegedi Saller-Shop Dfa Hungária Bt, és a szolnoki Football World ajánlotta fel. Az okleveleket az abonyi Julius Design készítette. Gratulálunk a győzteseknek és a díjazottaknak! Minden résztvevőnek köszönjük, hogy eljött hozzánk! Találkozunk jövőre ugyanitt! (Az Újszászi VVSE csapata a tornán nem jelent meg!)
Végeredmény:
I. helyezett Szolnoki MÁV FC
II. helyezett Jászberényi SE
III. helyezett Monor SE
IV. helyezett ASE Tápiószentmárton
V. helyezett Nagykáta SE
VI. helyezett Abonyi KID FC
VII. helyezett Ceglédi VSE
VIII. helyezett Kőrös-Royal
Legjobb góllövő: Földi Marcell – Szolnoki MÁV FC
Legjobb támadó: Sebestyén Csaba – Jászberényi SE
Legjobb védő: Cseh Gergő – Monor SE
Legjobb kapus: Harcsa Bálint – ASE Tápiószentmárton
Legjobb hazai játékos: Kállai Márk – Abonyi KID FC
A Torna Válogatottja: Parázs Botond – Kőrös-Royal; Petrik Soma –
Ceglédi VSE; Kelemen Dávid – Abonyi KFC; Kiss Balázs – Nagykáta SE; Cseh Sándor
– ASE Tápiószentmárton; Zsíros Marcell – Monor SE; Kátai Ádám – Jászberényi SE;
Tokaji Nándor – Szolnoki MÁV FC
A hazai gólszerzők: Kállai Márk 5, Heincz Joci 2, Angyal Martin 1
Eredmények - Első kör:
|
M.sz. |
Mérkőző csapatok |
Eredmény |
|
1. |
A1: Abonyi KFC – A2:Törtel KSK |
4 : 0 |
|
2. |
C1: Ceglédi VSE – C2: Szolnoki MÁV FC |
0 : 5 |
|
3. |
A3: Nagykáta SE - A4: Újszászi VVSE |
3 : 0 |
|
4. |
C3: Albertirsa SE - C4: Jánoshida SE |
2 : 1 |
|
5. |
B1: ASE Tápiószentmárton – B2: Jánoshida-Abony II |
9 : 0 |
|
6. |
D1: Kőrös-Royal - D2: Szanda Focisuli SE |
1 : 1 |
|
7. |
B3: Szajol KLK - B4: Jászberényi SE |
0 : 4 |
|
8. |
D3: Törökszentmiklósi FC - D4: Monor SE |
0 : 3 |
|
9. |
A1: Abonyi KFC – A3: Nagykáta SE |
0 : 0 |
|
10. |
C1: Ceglédi VSE – C3: Albertirsa SE |
3 : 1 |
|
11. |
A2: Törtel KSK – A4: Újszászi VVSE |
3 : 0 |
|
12. |
C2: Szolnoki MÁV FC – C4: Jánoshida SE |
9 : 0 |
|
13. |
B1: ASE Tápiószentmárton – B3: Szajol KLK |
3 : 0 |
|
14. |
D1:Kőrös-Royal – D3: Törökszentmiklósi FC |
6 : 0 |
|
15. |
B2: Jánoshida-Abony II – B4: Jászberényi SE |
0 : 10 |
|
16. |
D2: Szanda Focisuli SE – D4: Monor SE |
1 : 4 |
|
17. |
A1: Abonyi KFC – A4: Újszászi VVSE |
3 : 0 |
|
18. |
C1: Ceglédi VSE – C4: Jánoshida SE |
8 : 0 |
|
19. |
A2: Törtel KSK – A3: Nagykáta SE |
0 : 7 |
|
20. |
C2: Szolnoki MÁV FC – C3: Albertirsa SE |
6 : 0 |
|
21. |
B1: ASE Tápiószentmárton – B4: Jászberényi SE |
0 : 1 |
|
22. |
D1: Kőrös-Royal – D4: Monor SE |
0 : 0 |
|
23. |
B2: Jánoshida-Abony II – B3: Szajol KLK |
1 : 9 |
|
24. |
D2: Szanda Focisuli SE – D3: Törökszentmiklósi FC |
1 : 5 |
Középdöntő kör és döntők:
|
M.sz. |
Mérkőző csapatok |
Eredmény |
|
25. |
I/1: Nagykáta SE – I/3: Albertirsa SE |
3 : 0 |
|
26. |
III/1: Szolnoki MÁV FC – III/3: Törtel KSK |
7 : 0 |
|
27. |
II/1: Jászberényi SE - II/3: Törökszentmiklósi FC |
2 : 2 |
|
28. |
IV/1: Monor SE - IV/3: Szajol KLK |
3 : 1 |
|
29. |
V/1: Jánoshida SE – V/2: Jánoshida-Abony II |
2 : 1 |
|
30. |
I/2: ASE Tápiószentmárton - I/3: Albertirsa SE |
4 : 0 |
|
31. |
III/2: Kőrös-Royal - III/3: Törtel KSK |
4 : 0 |
|
32. |
II/2: Ceglédi VSE – II/3: Törökszentmiklósi FC |
3 : 2 |
|
33. |
IV/2: Abonyi KFC – IV/3: Szajol KLK |
4 : 0 |
|
34. |
I/1: Nagykáta SE – I/2: ASE Tápiószentmárton |
0 : 1 |
|
35. |
III/1: Szolnoki MÁV FC – III/2: Kőrös-Royal |
1 : 0 |
|
36. |
II/1: Jászberényi SE – II/2: Ceglédi VSE |
2 : 1 |
|
37. |
IV/1: Monor SE – IV/2: Abonyi KFC |
2 : 0 |
|
38. |
I. győztese: ASE Tápiószentmárton– II. győztese:
Jászberényi SE |
0 : 1 |
|
39. |
III. győztese: Szolnoki MÁV FC – IV. győztese: Monor
SE |
2 : 1 |
|
40. |
Döntő/1: Jászberényi SE – Döntő/2: Szolnoki MÁV FC |
0 : 4 |
|
41. |
Bronz/1: ASE Tápiószentmárton – Bronz/2: Monor SE |
0 : 2 |
Köszönjük Bíró Zsolt, Földi Imre, Földi Zoltán, Kosaras Mihály és Rieger Ármin játékvezetőként való közreműködését!
Fegyvernek, 2010. április 25.
Tovább tart a lendület! Nagyszerű győzelmet szerzett U11-es Csapatunk Fegyverneken, a rangos mezőnyben. Számos régi mumusukat sikerült maguk mögé utasítani Fiainknak. De a lényeg az, amit küzdeni tudásból letettek az asztalra. Végig egymást kisegítve, hatalmas győzni akarással játszották a mérkőzéseket. A többi csapat edzője a Mieinkkel példálózott tanítványainak, miként kell ezt a játékot játszani! Jó érzés volt Abonyinak lenni Fegyverneken vasárnap!
A tornán szerepelt CSAPAT:
Kelemen Patrik (kapus) – Angyal Martin, Csibrány Márk, Domokos Laca, Heincz Joci, Kállai Ádám, Kállai Márk, Kelemen Dávid, Kemenczés Janó, Kiss Martin, Kovács Bálint. Edző: Földi Tibor
Csoportmérkőzések:
Abonyi KID FC – Tiszapüspöki SE 3 : 1
Gólszerzőink: Heincz Joci 2, Kállai Márk
Abonyi KID FC – Fegyvernek KSE 1 : 1
Gólszerzőnk: Csibrány Márk
Abonyi KID FC – Szolnoki MÁV FC 1 : 0
Gólszerzőnk: Angyal Martin
Döntőbe jutásért:
Abonyi KID FC – Rákóczifalva SE 1 : 0
Gólszerzőnk: Kállai Márk
Döntő
Abonyi KID FC – Fegyvernek KSE 0 : 0 – Büntetőkkel: 5 : 4
A büntetőket értékesítette: Heincz Joci, Kelemen Dávid, Kállai Márk, Domokos Laca, Angyal Martin
A torna végeredménye:
1. Abonyi KID FC, 2. Fegyvernek KSE, 3. Rákóczifalva SE, 4. Szarvasi FC, 5. ASE Tápiószentmárton, 6. Szolnoki MÁV FC, 7. Tiszapüspöki SE, 8. Szajol KLK
Különdíj:
Legjobb támadó: Heincz Joci – Abonyi KID FC
Gratulálunk CSAPATUNKNAK a nagyszerű győzelemhez! Fiúk! Büszkék vagyunk Rátok!
Cegléd, 2010. április 17.
IGEN, IGEN, IGEN! Végre összejött a várt tornagyőzelem az U11-es Csapatunknak. Régi riválisainknak vágtunk vissza a közelmúltban elszenvedett szoros vereségekért. De micsoda játékkal! A mérkőzéseken a párharcok többségét Fiaink nyerték, az összjáték is jól működött, és a védelmünket sem tudták egyszer se mattolni. Nem is történhetett ezen a napon más, mint egyértelmű Abonyi győzelem. A torna végén edzőnk, Földi Tibi csak így értékelte a játékosok teljesítményét: ”Srácok! Büszke vagyok Rátok!”
A tornán szerepelt keret:
Kelemen Patrik (kapus) – Angyal Martin, Csibrány Márk, Heincz Joci, Kaló Bence, Kállai Ádám, Kállai Márk, Kelemen Dávid, Kemenczés Janó, Kiss Martin, Kovács Bálint, Módos Dávid. Edző: Földi Tibor
Mérkőzések:
Abonyi KID FC – Ceglédi VSE 2 : 0
Gólszerzőink: Angyal Martin, Heincz Joci
Abonyi KID FC – Kőrisfa SE, Nagykőrös 3 : 0
Gólszerzőink: Angyal Martin, Heincz Joci, Kállai Márk
Abonyi KID FC - Nagykőrös FC 2 : 0
Gólszerzőnk: Kállai Márk 2
A március 27-i Tavasz Kupán már új mezekben szerepelhetett az U11-es Csapatunk. Fiaink teljes garnitúra mezt, váltómezt, melegítőt, valamint 12 új labdát vehettek birtokba. A beruházás költségeit a klubon kívül jelentős mértékben vállalkozók támogatták:
Robivill Kft – Kecskemét (www.robivill.hu); Rizalit-Plan Kft – Abony; Julius Design – Abony;
Segítségükért ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni!
TAVASZ KUPA
U11 Teremlabdarúgó Torna, Abony
2010. március 27.
Nyolc csapat
részvételével U11 korosztályos tornát szerveztünk a Városi
Sportcsarnokba, ahol
az Abonyi KID FC két csapattal is képviseltette magát. A színvonalas
mérkőzéseken fiaink a hatodik és a negyedik helyet szerezték meg.
Abonyi KID FC I:
Angyal Martin,
Domokos Laca, Heincz Joci, Kállai Ádám, Kállai Márk, Kaló Bence, Kelemen
Dávid,
Kelemen Patrik (k), Kemenczés Janó, Edző: Földi Tibor
Abonyi KID FC II:
Acsai Ádám,
Habony Bence (k), Kovács Bálint, Kovács Márk, Módos Dávid, Pintér
Levente,
Szávai Norbi, Szűcs Balázs, Varga Andris, Edző: Földi Tibor
Az Abonyi Csapatok gólszerzői:
Heincz Joci 6
gól, Angyal Martin 2 gól, Kállai Márk 1 gól, Szávai Norbi 1 gól, Varga
Andris 1
gól.
Eredmények:
|
A csoport 1. forduló |
||
|
Rákóczifalva
SE |
Jánoshida SE |
3 : 0 |
|
Abonyi KID
FC I |
Nagykőrös FC |
1 : 1 |
|
B csoport 1. forduló |
||
|
Tápiószentmárton |
Abonyi KID
FC II |
4 : 0 |
|
Kőrisfa SE |
Újszilvás |
7 : 0 |
|
A csoport 2. forduló |
||
|
Abonyi KID
FC I |
Jánoshida SE |
7 : 2 |
|
Rákóczifalva
SE |
Nagykőrös FC |
2 : 1 |
|
B csoport 2. forduló |
||
|
Tápiószentmárton |
Újszilvás |
1 : 0 |
|
Kőrisfa SE |
Abonyi KID
FC II |
7 : 0 |
|
A csoport 3. forduló |
||
|
Jánoshida SE |
Nagykőrös FC |
1 : 0 |
|
Abonyi KID
FC I |
Rákóczifalva
SE |
0 : 1 |
|
B csoport 3. forduló |
||
|
Abonyi KID
FC II |
Újszilvás |
1 : 4 |
|
Tápiószentmárton |
Kőrisfa SE |
0 : 0 |
|
Keresztbejátszás - alsóház |
||
|
Jánoshida SE |
Abonyi KID
FC II |
1 : 1
(büntetőkkel 1 : 2) |
|
Újszilvás |
Nagykőrös FC |
3 : 0 |
|
Keresztbejátszás - felsőház |
||
|
Kőrisfa SE |
Abonyi KID
FC I |
4 : 1 |
|
Rákóczifalva
SE |
Tápiószentmárton |
0 : 0
(büntetőkkel 3 : 4) |
|
7. helyért |
||
|
Jánoshida SE |
Nagykőrös FC |
1 : 0 |
|
5. helyért |
||
|
Újszilvás |
Abonyi KID
FC II |
2 : 0 |
|
3. helyért |
|
|
|
Rákóczifalva
SE |
Abonyi KID
FC I |
2 : 0 |
|
1. helyért |
|
|
|
Tápiószentmárton |
Kőrisfa SE |
1 : 1
(büntetőkkel 3 : 2) |
Tavasz Kupa
győztese: Aranyszarvas SE,
Tápiószentmárton
Legjobb
góllövő: Pataki Zoltán –
Kőrisfa SE
Legjobb
mezőnyjátékos: Heincz Joci – Abonyi KID
FC
I
Legjobb kapus:
Harcsa
Bálint – Tápiószentmárton
Legjobb hazai
játékos: Varga Andris – Abonyi KID FC
II
2010. február 26-án az MGYLSZ Iskolai Torna 2. fordulója került megrendezésre itt, Abonyban, a Városi Sportcsarnokban. Az előző fordulóban, decemberben a Mieink ezüstérmet szereztek, így most is bíztunk a jó szereplésben. Sajnos a 2010-ben kitört gólínség most is jellemezte Csapatunkat, de a mutatott játék jóval meghaladta az előző tornákon tapasztaltakat. Jellemző, hogy győzelmünket a későbbi döntős, és ott csak büntetőkkel alulmaradó Szandaszőlős ellen értük el. Ez mindenképpen bíztató! Ha ez a fejlődés nem törik meg, hamarosan az eredmények is szépülni fognak.
A tornán szerepelt keret:
Kelemen Patrik (kapus) – Angyal Martin, Csibrány Márk, Domokos Laca, Heincz Joci, Kaló Bence, Kállai Ádám, Kállai Márk, Kelemen Dávid, Kemenczés Janó, Kiss Martin, Lendvai Levente. Edző: Földi Tibor
Csoportmérkőzések:
Abony – Szolnok 0 : 2
Abony – Törökszentmiklós 0 : 0
Abony – Szandaszőlős 1 : 0
Gólszerző: Csibrány Márk
5. helyért:
Abony – Szászberek 1 : 1 (büntetőkel 4 : 5)
Gólszerző: Heincz Joci
A büntetőket értékesítette: Heincz Joci, Kelemen Dávid, Csibrány Márk
Fiaink, két rúgott és három kapott góllal, nyolc csapat közül a hatodik helyet szerezték meg. A döntőt Rákóczifalva nyerte, büntetőkkel.
2010. február 20-án újabb megmérettetés várt a KID FC U11-es Csapatára. Cegléden vettünk részt egy nyolccsapatos tornán. Az elmúlt héten, Szolnokon szerzett élmények hatására kissé visszafogottabb reményekkel, de annál nagyobb fogadkozásokkal. A csoportmeccseken erős ellenfelekkel sikerült megmérkőzni, és a három mérkőzésen kapott három gól a védekezésünket dicséri. Viszont a góllövés az nem ment. Így a két vereség és az egy döntetlen sajnos a csoport utolsó helyét jelentette csak.
Az 5. helyért lejátszott első mérkőzésen már előkerült a góllövő cipő is. Kár, hogy erre az egy meccsre jutott a tornán lőtt mind a hat gólunk. Ennek megfelelően a végeredmény a torna hatodik helye, hat rúgott és négy kapott góllal… A tornát Cegléd I. csapata nyerte.
Összefoglalva, a védekezés összeszedettsége javult a Szolnokon látottakhoz képest, viszont az összjátékban elmaradtunk a vetélytársak mögött. Javítási lehetőség pénteken, itt Abonyban az MGYLSZ Iskolai Torna 2. fordulójában.
A Cegléden szerepelt keret:
Kállai Ádám (kapus) – Csibrány Márk, Domokos Laca, Heincz Joci, Kaló Bence, Kállai Márk, Kelemen Dávid, Kemenczés Janó, Kovács Bálint, Lendvai Levente. Edző: Földi Tibor
Csoportmérkőzések:
KID FC Abony – Kőrisfa Nagykőrös 0 : 2
KID FC Abony – Monor 0 : 1
KIF FC Abony – Cegléd II (1998-asok) 0 : 0
5. helyért:
KID FC Abony – Törtel 6 : 0
Gólszerzők: Heincz Joci 4, Domokos Laca 2
KID FC Abony – Monor 0 : 1
A Csapat:
Kelemen Patrik(kapus) – Angyal Martin, Csibrány Márk, Domokos László, Heincz József, Kállai Ádám, Kállai Márk, Kelemen Dávid, Kemenczés János, Kiss Martin, Kovács Bálint, Lendvai Levente. Edző: Földi Tibor
A torna első összecsapását Csapatunk játszotta 8:30-kor Jászkisér ellen. A korai kezdés meghatározta az egész mérkőzés hangulatát, végig álmosan, szétszórtan játszottak fiataljaink. Így is a csoport végeredményét tekintve jónak mondható döntetlent sikerült elérni. A második megmérettetés viszont sima vereséggel végződött a jobb erőkből álló debreceniek ellen. Harmadszorra az addig pontnélküli Szajol gárdája következett. Nehezen ugyan, de megszerezték a fiúk a győzelmet. Bíztunk benne, hogy innentől beindul a gépezet. Utolsó csoportmérkőzésen Rákóczifalva ellen kellett volna kiharcolni a továbbjutást. A jó kezdés ellenére sajnos az a meccs is vereséggel végződött. Így nem maradt más, mint a szomorú hazaút. A Csapat eddigi teljesítményei alapján szövögetett vágyak és az álmok megvoltak, de a megvalósítással gond volt. Búsulni viszont nem kell, hiszen idő sincs rá. A jövő hét végén, Cegléden egy hasonló tornán szerepel az U11. Mi szurkolunk Nekik ott is!
KID FC Abony – Jászkisér 1:1
Gólszerző: Heincz József
KID FC Abony – LOKI Debreceni Focisuli 1:3
Gólszerző: Heincz József
KID FC Abony – Szajol 2:1
Gólszerző: Kelemen Dávid, Heincz József
KID FC Abony – Rákóczifalva 1:3
Gólszerző: Kállai Ádám
A torna eredményei megtekinthetők itt: http://www.szandafs.fw.hu/
Abony - Kőrisfa 2 : 8
Cegléd'99 - Abony 3 : 5
Dánszentmiklós - Abony 2 : 7
Abony - Nagykáta 1 : 6
Törtel - Abony 2 : 10
Nagykőrös FC - Abony 0 : 2
Abony - Cegléd'98 4 : 2
Acsai Ádám, Angyal Martin, Bognár Donát, Csibrány Márk, Domokos László ,Falusi Gergő, Gál Balázs , Heincz József, Kállai Ádám, Kállai Márk, Kaló Bence
Kelemen Dávid, Kemenczés János, Kiss Martin, Kovács Bálint, Lendvai Levente
Módos Dávid, Nyúli Tibor, Pintér Levente, Szabó Benedek, Vincze Tibor
„Tisztelt Érdeklődők!
Az U11 Csapat őszi bajnoki eredményei és a
tabella megtekinthető itt: http://www.pmlsz.hu/eredmenyek.html
